További kutakodás: fiatal felnőttkor, vallási érdeklődés és persze még mindig egy könyv. A Prédikátor könyvében olvashatjuk ezt a mondatot: „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak”. A 3. fejezet első mondata ez, és aztán példamondatokban olvashatjuk, hogy ideje van a munkának, a pihenésnek, a szórakozásnak.

Aztán a következő segítség az informatika és a számítógépek multitaszking üzemmódja. Mi segített még? A pszichológia mindenképpen. És nehogy kihagyjam. még egy könyv, természetesen a Harry Potter.

Hogyan is áll ez össze „Időzsonglőrködéssé?”

Hányszor hallom azokat a mondatokat, hogy „kellene ezt vagy azt csinálnom, de semmire sincs időm”. Nos, a Prédikátor azt mondja, minden tevékenységnek megvan a maga ideje, és arra van időd, amire akarod. Máris látom a szkeptikus arcokat, hogy könnyű ilyet mondani, de a munka, gyerek, háztartás stb. Én mégis, ha választanom kellene egy mondatot, ami az én hitvallásom lehet, akkor ezt a mondatot választanám.

Időgazdálkodás, bár ez a cím, de én nem szeretem sem a gazdálkodás, sem az időmenedzsment fogalmakat, mert abból mindjárt következik is, hogy az idő egy olyan dolog, ami valahol problémás, hiszen gazdálkodni kell vele, menedzselni kell. Sok könyvet, cikket olvashattok arról, hogy hogyan gazdálkodjatok az időtökkel. Én is tanultam mindenféle módszert a különböző menedzseriskolákban, tanfolyamokon. Most viszont inkább a pszichológus sapkámat venném fel, és arról szeretnék írni, hogyan gondolkodhatunk úgy az időről, hogy az a lehető legkevésbé tűnjön problémásnak, és ne is igényeljen menedzsmentet.

Amíg nem lettem ilyen „bölcs”, addig én is próbálkoztam mindenfélével. Komoly és kevésbé komoly megoldásokon dolgoztam. A kevésbé komolyak közé tartozik, hogy megpróbáltam feltalálni azokat a szerkezeteket, amivel megoldható az idő nyújtása, és ezzel párhuzamosan az idő összenyomása, amit az unalmas tevékenységek esetén alkalmaznék. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én rettenetesen unom az óvodai és iskolai ünnepségeket. Üssetek agyon, kövezzetek meg ezért, egyébként tényleg jó anyának gondolom magam, de azt a pár percet kivéve, amikor az én gyerekem szerepel, ezeket a rendezvényeket szívesen begyorsítanám. Mindenképpen jó lenne, ha az idő nem lineárisan telne. De sajnos ezekkel a kutatásokkal konkrét eredményre, vagyis a megfelelő szerkezet létrehozására nem jutottam. Annyi haszna volt azonban volt, hogy rájöttem, az alapprobléma az, hogy az idő lineárisan telik. A gépet nem sikerült feltalálni, amivel nemlineárissá tudnám tenni, és ennek – az ezer másik ok mellett – az az oka, hogy mindenki más módon befolyásolná az idő linearitását, hiszen mindenkinek más a kellemes, és más az unalmas tevékenység. Van például olyan anyuka is biztos, aki imádja ezeket az óvodai, iskolai ünnepségeket, én meg, ahogyan mondtam, nem. Ő nyújtaná ezt az időszakaszt, én meg összenyomnám, abból pedig ugye nem jöhet ki semmi jó. Ebből következik az, hogy akkor egyénileg kell megoldani a nemlinearitást, az viszont egyszerű. Azt az érzetet kell előidézni, hogy amit szeretünk, arra van elegendő időnk, és amit nem szeretünk, azzal kevés időt kell töltenünk. Hogy ez mitől egyszerű? Erről nemsokára bővebben írok, hiszen ez a cikk lényege, de azért szánjunk egy pár szót a komolyabb módszereknek is.

A komolyabb elképzelések közé tartoztak nálam is a klasszikus módszerek. Tennivalók lista összeállítása, aztán azok priorizálása, tevékenység elvégzése, nap végén az elvégzett tevékenységek kipipálása. Nálam ezek a módszerek sajnos nem váltak be. Egyrészt a tennivalók nem fogynak el, minden nap szembe kell nézni a listával, a tételek száma mindig növekszik, újak kerülnek be, újra priorizálni kell, ami megint időt igényel. Ráadásul még frusztrál is az a nyavalyás lista. Vannak spontán, véletlenszerűen érkező tennivalók, amiket idő sincs rendszerbe tenni, priorizálni, megszakítják az éppen folyó aktivitást. Na, szó, ami szó, ezek nem rossz módszerek egyébként, segítenek is valamennyit, néha én is bevetem, de megnyugtató megoldást nem nyújtottak.

Térjünk hát vissza arra az elképzelésre, hogy hogyan tudjuk elérni azt, hogy az amúgy lineárisan telő időt, nemlineárisnak érzékeljük. Most megosztanék veletek pár módszert, amit magamnak találtam ki.

Pszichológia tanulmányaim közben ismerkedtem meg az átkeretezés fogalmával. Mit is jelent az átkeretezés és hogyan segít? Az átkeretezés azt jelenti, hogy valaminek a megítélésében eltérünk az eddigi sémánktól, és egy más nézőpontból nézünk rá. Hogyan jön ez az időgazdálkodáshoz? A tevékenységeinket kategorizáljuk. Egyik tevékenység: munka, kötelesség, másik tevékenység: szórakozás, megint másik: pihenés. Ha ezeket a kategóriákat az általános sztereotípiák alapján határozzuk meg, akkor azt érezhetjük, hogy szinte csak munkával, kötelességgel telik a napunk és az a szubjektív érzetünk támad, hogy nem marad elég időnk pihenésre, szórakozásra. Ekkor jön az átkeretezés. Ha a munkánkat úgy tekintjük, mint hobbi, vagyis kedvelt időtöltés, ha edzésre úgy megyünk el, hogy a szellemi munkát pihenjük ki aktív testmozgással, ha a gyerekünkkel közös tanulásba játékokat viszünk, akkor a sztereotip beidegződéseink máris eltűnnek. Hiszen akkor munka közben akár, urambocsá’, szórakozhatunk is, edzés közben pihenünk, és a gyerekünkkel való tanulás is lehet játékos időtöltés. Bár elfáradunk a nap végére, de úgy érezhetjük, jól telt a napunk, maradt idő mindenre. Munkára, pihenésre, szórakozásra.

Van még egy másik módszerem is, amivel elűzhetem a kevés idő gondját. Nem akarok itt a „félig tele pohár” mondással jönni, de ez valami ilyesmi. Van egy másik kedvenc mondatom is, ezúttal Einsteintől: „A várakozás egy lehetőség a gondolkodásra”. Mennyit bosszankodunk, hogy a drága időnk mindenféle várakozással telik el. Amióta létezik elektronikus könyvolvasó és az Iphone-omon Kindle alkalmazás is van (és ezek az eszközök a 3G-n és a wifin keresztül még szinkronizálódnak is), azóta egy alternatív mondásom született: „a várakozás alkalom az olvasásra”. Amikor sorban állok, szupermarketben, postán, bankban, hivatalban, én mindig olvasok a telefonomon, de olvasok, ha várok valakire, és előbb érkezem, esetleg ő késik. Így nem azt érzem, hogy a várakozás az időmet rabolja, hanem azt, hogy olyankor egyik kedvenc időtöltésemnek az olvasásnak hódolhatok.

A Harry Potterben is találtam egy jó ötletet. Aki látta a filmet vagy olvasta a könyvet, az talán emlékszik az időnyerő gépre, amit Hermione kapott Dumbledore-tól, hogy egy időben több iskolai órán is részt vehessen. Bár az időnyerő gépet sem tudtam feltalálni (sajnos), de mégis van egy mód, amivel szükség esetén időt lehet nyerni. Ezek a párhuzamosan végezhető tevékenységek. Akárki akármit mond, nem teljes körűen ugyan, de van pár dolog, amit mi nők egyszerre tudunk végezni. Nem azt mondtam, hogy többfelé tudunk figyelni, az valóban nem igaz. De az informatikából tanult módszer az időosztás (time sharing) igenis működik. A lényege, hogy a számítógép processzora egyszerre csak processzt (taszkot) futtat, de csak pár másodpercig, aztán átlép a másikra, majd megint egy újat, és attól függően hány processz van, előbb-utóbb visszatér az elsőre és így megy a körforgás. A multitaszkot én sem forszíroznám, de két taszk az nyugodtan mehet. Tudunk például vasalás közben filmet nézni, főzés közben segíteni a gyereknek a házi feladatban, autóban vezetés közben elintézni a telefonhívásokat és még sorolhatnám.

Térjünk még vissza egy kicsit a Prédikátor könyvéhez is, és az abban foglalt gondolathoz.

Először is mindenkinek ugyanannyi ideje van, tehát az idő az a talán egyetlen erőforrás, amiből mindenkinek egyenlő mennyiség jutott. Így már csak az a kérdés, hogy ki hogyan osztja el. Itt jön a Prédikátor. Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Vagyis, amit szeretnél megtenni, arra találni fogsz időt, de nem szabad rágörcsölni, hiszen minden tevékenységnek megvan a rendelt ideje.

Hogy egy példával is megerősítsem, hogy ezek a módszerek működnek, elmesélem, hogyan készült ez a cikk. A cikk megírása tekinthető lenne kötelességnek is, de én szeretek írni, tehát ez nekem szórakozás. Autóvezetés közben, egy-egy unalmas meeting közben (bocsánat, de ilyen is van) gondolkodtam miről is szóljon a cikk. Ha sorban álltam valahol, mindig lejegyeztem a telefonomba egy-két gondolatot. Amikor már kész volt egy része, azt e-mailen saját magamnak elküldtem, így bárhol, ahol adódott egy kis idő, összeraktam, átolvastam. Az eredményt pedig most olvashatjátok, én meg közben végig jól szórakoztam.

Tóth Mária

Forrás: Női Pálya